Vikárkutató

„Petőfi szeretetét édesapámtól örököltem, aki pápai tanár korában a Petőfi Sándor szerkesztésében megjelenő Életképek című fővárosi lapnak pápai tudósítója volt. Sokat és rajongással beszélt nekem a költőről, és könyvtárában valamennyi Petőfi-kiadást megtaláltam” – írta emlékezésében Vikár Béla.
Pécsi diák korában Treibitscher Mihállyal, Kisfaludy Bénivel költői versenyeket rendeztek, bírálták egymás írásait. Nyolcadikosként Arany János Dante című költeményének elemzésével irodalmi pályadíjat nyert.
Egyetemi évei alatt tanárai felfigyeltek kiváló képességeire, még könyvtárukat is megnyitották előtte, s fordításra bíztatták – így jelent meg elsőként Julius Krohn műve: A hold regéi című elbeszélése Vikár fordításában. Ennek a műfordítói útnak későbbi csúcsai a Kalevala és a Párducbőrös lovag.
Irodalmi tevékenységnek tekinthetjük lapszerkesztői munkásságát is. Az Élet című irodalmi, művészeti, társadalmi és közgazdasági folyóiratban cikksorozatot indít „Kiváló nők élete” címmel. 1894-től kiadója a Westöstliche Rundschau német nyelvű képeslapnak, melynek célkitűzése az európai béke fenntartása. Ugyanakkor 1918-tól Teleki Pállal együtt szerkesztik a Turán című tudományos folyóiratot. A különböző gyorsírási újságoknak nemcsak szerkesztője, hanem számos irodalmi, nyelvészeti cikk szerzője is. Kiemelkedő ebből az időből az 1901-ben írt „Élő nyelvemlékek” c. tanulmánya. Örömmel ismerte el mások eredményét. Remek méltatást írt Sebestyén Gyulának „A regős énekek” és a „Regősök” című könyveiről..
1911-ben jelent meg „Petőfi az északi népeknél” című összeállítása. Ugyanekkor ír –apja kívánságára – fogadott leánya, Dr. Vikár Vera tanulmányt: „Petőfi az angoloknál”. Közel 75-ik évéhez még egy kötete jelent meg „Hommage a Petőfi” címmel – amely német, angol, francia, olasz költők Petőfiről szóló verseit tartalmazza eredeti nyelven és magyar fordításban. A kisgyermekek szép magyar beszédének fejlesztésére szánva jelentette meg „Virágmesék” című verseskötetét Kreidolf Ernő rajzaival, 1903-ban.
Az első világháború idején (amikor vöröskeresztes megbízott is volt) a Vörös Félhold intézményei javára idegen költők hazafias verseit tartalmazó kis kötetet szerkeszt „Tábortüzek” címmel.
A háború után csaknem minden kapcsolatunk megszakadt a Nyugattal. Vikár és haladó gondolkodású társai megalakították a La Fontaine és a Goethe Társaságot, azzal a céllal, hogy műfordításokkal közelebb hozzák a világirodalom jelentős műveit a szélesebb néprétegekhez, ugyanakkor a magyar szépirodalom kincseit külföldön is ismertté tegyék. Magyar írók részére pedig – szakképzésük céljából – ösztöndíjat alapítottak. Tevékenységükben a Kelet és Nyugat közötti „hídverő” szándék nyilatkozott meg. Vikár megjegyzése: „La Fontaine és Goethe együtt … hiszen ez már maga a béke!” Más irodalmi társaságokkal közösen kiadott lapjuk a „Literatura” művészeti folyóirat volt.
Neves magyar írókkal való barátságát követhetjük nyomon fennmaradt leveleiben és üdvözlő verseiben. Bíztatást ír Adynak, verset Kodálynak. Szabó Lőrincet székfoglalói előadásra kéri fel. Gulyás Pál Debrecenben élő költőhöz életre szóló barátság fűzte. Ő híven megőrizte és összegyűjtötte Vikár hozzá írt leveleit.
1926-ban megjelenik a La Fontaine összes meséit tartalmazó kötet, Haranghy Jenő rajzaival. Kozma Andor és Zempléni Árpád fordításait további kétszáz résszel egészítette ki. József Attilát atyai szeretettel vette körül. Amikor felvételét javasolta a La Fontaine Társaságba, a továbbiakban a Társaság nem tarthatta üléseit az Akadémia termében… Barátságuknak ez sem árthatott. A költő Külvárosi éj című kötetét így ajánlotta öreg barátjának: „Vikár Bélának, aki életem legnagyobb szellemi örömét szerezte a csodálatos magyar Kalevalával, fiúi szeretettel, Budapest, 1932. október 21. József Attila”
A költő számos versében (Tószunnyadó, Egy költőre, Hazám, Dörmögő, Eszmélet, A hetedik, Medáliák) kimutatható az említett élmény.
Ady költészetében szintén megtaláljuk ezt a kalevalai hatást. Tuomo Lahdelma finn költő és műfordító Képes Gézára hivatkozva ilyen értelemben foglalkozott Adynak az Északi ember vagyok és Kocsi-út az éjszakába című verseivel.
1932-ben jelent meg „Nevető rímek” című, „csak művelt felnőttek számára” megjegyzéssel kiadott könyve. A gúnyos fricskák, kínrímek mellett humora és érzelmessége is megjelenik.
Vikár Bélát költőként nem tartják számon (ő maga sem tartotta annak magát), de érdemes búvárkodni kiadatlan írásai között – bizony gyöngyszemeket találunk.
Szerteágazó és minden területen újat adó munkássága szorosan összefonódik a magyar irodalommal és a magyar művelődéspolitikával. Az erre vonatkozó dokumentumok feltárása és publikálása jövőbeni feladatunk.

Majorné Bániczki Julianna