Vikárkutató

Az ember ősidők óta törekszik gondolatainak, tudásának, ismereteinek lejegyzésére. Ezzel egyidős az a vágya, hogy az élőszó gyorsaságával sikerüljön a rögzítés.
Magának a gyorsírásnak a története is rendkívül izgalmas az ókortól napjainkig. Az első gyorsírást, amiről biztos adataink vannak, Marcus Tullius Tiro, Cicero szabadosa találta fel. Ennek a gyorsírásnak a segítségével már Kr. előtt 63-ban jegyeztek fel nyilvános beszédet, melyet Cato a Catilina-féle összeesküvés ügyében mondott. Ekkor szerepelt a gyorsírás első ízben a nyilvánosság előtt.
Az ókortól a középkoron át az újkorig jegyeztek fel gyorsírási kísérleteket, de ezek – sajnos nem állták ki a követelmények próbáját és feledésbe merültek.
Franz Xaver Gabelsberger német sztenográfus 1834-re dolgozta ki azt a módszert, amelyet magyar nyelvre Markovits Iván alkalmazott. (A Gabelsberger-rendszert a finnek is átvették.) Vele párhuzamosan Magyarországon sokáig népszerű volt a Fenyvessy-Stolze-rendszer is, amíg mindkettőt túl nem haladta az idő.
Napjainkban a modern technikai eszközök szinte teljesen háttérbe szorították a gyorsírást, pedig gyakran hasznát vehetnénk a tudományos munkában és a hétköznapi életben egyaránt. Mindig „kéznél lenne”, soha nem romlik el, nem kell hozzá semmiféle technikai berendezés, „csak” papír és ceruza…
Ha gondolatban végigkövetjük Vikár Béla életútját, tapasztalhatjuk, hogy nem volt olyan tevékenysége, amelyet nem a gyorsírás segítségével végzett volna. Ujjai állandóan mozogtak, felesége elbeszéléséből ismeretes, hogy térde fölött kikopott a nadrágja, ugyanis beszélgetés közben folyamatosan „jegyzetelt”, hogy a megfelelő szinten maradjon.
1880-tól dolgozott az Országgyűlési Gyorsíró Irodának. Baráti kapcsolatba került Markovits Ivánnal, aki felfigyelt a tehetséges fiatalra és mindvégig segítette munkájában, továbbhaladásában. Vikár sorra nyerte a gyorsíró-versenyeket, a gyorsírás tudománya egész életére meghatározó, attól elválaszthatatlan lett. Munkába állásától nyugdíjazásáig ez volt a kenyérkereső foglalkozása.
1921-ig az Országgyűlési Gyorsíró Iroda munkatársa (főtanácsos és revizor). Volt a Gyorsírászati Lapok felelős szerkesztője 1886-tól 1893-ig, majd 1893-tól az Országos Magyar Gyorsírók Egyesületének elnöke lett. Ő maga emelte ki, hogy „… a folklorisztikai gyűjtés terén nem lehetünk el azon eszköz nélkül, amely a legrövidebb idő alatt a legtöbb szöveg lejegyzésére képesít, és egyszersmind lehetővé teszi, hogy a közlő előadásait meg ne állítsuk: értem a gyorsírást, mégpedig ennek nem mindennapi mértékét. A változatokat is különleges gyorsírási tudással lehet legjobban rögzíteni.” Több előadást tartott különböző fórumokon, amelyekben ismertette egyéni módosításait, és az általa megalkotott új jeleket a tájnyelvi szavak, kiejtések lejegyzésére.
Csakhogy a mai sztenogramok már lényeges eltérést mutatnak az előzőkhöz képest, így meg kell tanulni a régi jelek ismeretét, megfejtését. Az eredeti gyorsírónak nem okozott gondot a folyóírásra való áttétel, a mai kutatónak azonban igen.
A megfejtőnek ismernie az illető gondolkodásmódját, sajátos, egyéni, esetleg rendszerbe nem foglalható rövidítéseit, ún. „jelényeit”.Azonkívül nem mindig használtak vonalas lapot, így a kevésbé gyakorlott, vagy nem igazán szép írású sztenográfusnál gondot okozhat egy-egy jel pozíciójának a megállapítása is!
Ezen kívül nagy szerepe van az esetleges vonalmegvastagításoknak, amelyek szintén lehetnek nem szándékosak…
Magyarországon a két háború között többféle gyorsíró-rendszert oktattak, s ez nemcsak az iskolák közötti felesleges rivalizáláshoz vezetett, de komoly gondot okozott gazdasági, kereskedelmi, politikai kapcsolatban is. Szükséges volt az egységesítés, és Vikár tudósi tisztességét és emberi nagyságát mutatja, hogy helyeselte az egyszerűsítéseket és a korszerű bővítéseket, teljes tekintélyével támogatta a legjobbnak tartott (Radnai Béla által kidolgozott) rendszert. Ő maga azonban élete végéig kitartott a régi, számára jól bevált Gabelsberger-Markovits rendszer mellett.
Ennek ismeretében érthető igazán Dr. Márki-Zay Lajos visszaemlékezése Vikár Béla 80. születésnapjának megünneplésére, ahol 7 tudományos és irodalmi társaság 77 tagja köszöntötte az ősz tudóst: „Bármennyire is az egész nemzeté … Vikár Béla munkássága, mi, magyar gyorsírók, mégis elsősorban magunk közé számítjuk, és azt mondjuk, hogy talán sohasem jutott volna el odáig, ahová eljutott, ha nem lett volna magyar gyorsíró.”

Majorné Bániczki Julianna